Meddig lehet ingyen laptopot igényelni?
December 31-ig ismét kaphatnak laptopokat az 5. és 9. osztályosok.
December 31-ig ismét kaphatnak laptopokat az 5. és 9. osztályosok.
Válaszolt a Klebelsberg Központ.
Országos felmérés keretei között méri fel Klebelsberg Központ, lenne-e igény a kínai nyelv bevezetésére a magyar közoktatásban. Hivatalos eredmények még nincsenek, a kezdeményezés azonban már most erősen megosztja a szülőket: míg egyesek lehetőséget látnak benne, mások inkább az angol nyelvoktatás megerősítését sürgetik. Sőt, van, aki attól tart, hogy a kínai nyelv tanításának a magyar iskolákban a politikához lenne köze.
A Klebelsberg Központhoz fordultunk.
Tanárszakosok, tanító alapszakosok és gyógypedagógus hallgatók pályázhatnak rá, amennyiben vállalják a szükséges feltételeket.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése az Orbán-kormány szokatlan bőkezűsége és az, hogy idén minden tankerületi iskolában dolgozó tanár és nevelést-oktatást közvetlenül segítő alkalmazott kap év végi jutalmat. Összeszedtük, mit érdemes erről tudni.
A juttatás összege pedagógusonként változhat.
A Szülői Hang úgy gondolja, nem egyértelmű a Klebelsberg Központont válasza: szerintük csak az lenne egyértelmű, ha visszavonnák a katonák iskolai alkalmazásáról szóló törvényi paragrafusokat.
„Sztrájkolt? Csak azért kérdezem, hogy lázadó típus-e” – többek között ilyen kérdéseket is kaphatnak egy állásinterjún a pedagógusok.
A pedagógusoknak most úgy kell felkészülniük az értékelésre, úgy kell kitalálniuk a teljesítménycélokat, hogy azt sem tudják, milyen anyagi többletre számíthatnak – az egyik szakszervezet szerint.
Míg a köznevelésben egyre gyűlik az adósság összege, a másik tárcához tartozó szakképzésben ez ismeretlen fogalom.
Azonnali átfogó vizsgálatot követelnek a nemrég kirobbant tankerületi korrupciós botrány nyomán.
Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.